Különösebb tervezgetések, szervezkedések nélkül született meg e kirándulás.
Eredetileg január 10-én akartunk menni, de a rossz idő miatt 17-ére
csúsztattuk. Ezt egyáltalán nem bántuk
meg, hiszen az elmúlt szombaton csodálatos időjárásban volt részünk. A
kirándulás története dióhéjban: 1400 km autózás menet-jövet, 1000 m szint
felfele felvonóval, 600 m szint fel és 1600 m szint le-, illetve 22 km táv
gyalogosan, 1 óra sörözés a boroveci kocsmában – mindez 34 óra alatt alvás
nélkül.
Na most lássuk hogyan is történt. Január 16-án este 22 órakor indultuk
Sepsiszentgyörgyről öten egy autóval. A résztvevők: Puskás Melinda, Illyés
Adél, Rózsa Attila, Barna Lehel és én. Bukarest-Giurgiu irányába mentünk
szintén végig sűrű ködben, ami lényegesen megnehezítette a vezetést. Azonban
átmenve Bulgáriába hamarosan kitisztult az idő és problémák nélkül mehettünk
tovább. A rengeteg sebbeségkorlátozást figyelmen kívül hagyva behoztuk a
romániai lemaradásunkat. Szófia körgyűrűjét elhagyva Borovec felé kanyarodtunk.
Borovec 1300 m tengerszint felett fekszik, Bulgária egyik leghíresebb
síközpontja télen és közkedvelt kirándulóhelye nyáron.
Szombaton reggel 8 órakor érkeztünk meg Borovecbe, a Yastrebec gondola
parkolójába. Meglepően kellemes időjárás fogadott és tiszta égbolt. Gyorsan
átöltöztünk túraöltözékbe, megvettük a gondolajegyeket (18 léva – kb 40 lej/fő
fel-le) és az elsők között máris „repülhettünk” 1000 m szintet a Yastrebec
csúcsáig. Megemlítésre méltó a gondola menetének időtartama, amely nem több és
nem kevesebb mint 25 perc. A kiszállásnál csodálatos napsütés fogadott és itt
pillanthattuk meg először a Muszala csúcsát.
A Muszala 2925 m magas, Bulgária, sőt az egész Balkán-félsziget legmagasabb
pontja. A név Mus Allah elnevezésből ered, vagyis Allah-hegye. Régi elnevezése
Tangra.
Néhány fénykép elkészítése után átvergődtünk a sízők sokaságán és indultunk
a Muszala menedékház felé (2360 m / 9,45 h). Már 5-6 napja jó idő jellemző e
vidékre, sok turista járta ezalatt a hegyet, így kényelmes ösvény volt verve
számunkra mindvégig. 3-4 km hosszan törpefenyők között vitt utunk, eközben két
sípályát is kellett kereszteznünk. A vízszintes terep megengedte a gyorsabb
haladást. A Muszala menedékház egy völgykatlanban helyezkedik el, a környék
talán legfontosabb építménye. E hangulatos házikó mellé építettek egy hatalmas
szállodát, amely még nem működik és egyáltalán nem tájbaillő. Megérkezünk a
menedékházhoz, ahol gyorsan falatozunk és kényeztetjük magunkat a napsütéssel
(2389 m / 10,40 – 11,05 h).
Pihenés után indulunk tovább. A terep megváltozik lényegesen, megkezdjük a
mászást a csúcs felé. 2 m magas vasoszlopok vannak elhelyezve jelzések gyanánt,
amelyek nagyon rontanak tájképben. Valamikor gyanítom, hogy ezeken volt
elhelyezve a telefondrót, amely összekötötte a Muszala csúcsán levő
meteorológiai állomást a külvilággal. Követtük tehát az oszlopokat és a jól
kitaposott ösvényt. Egy komolyabb emelkedő után megérkezünk egy befagyott tó
partjára, ahol megpihenünk. Lassú de folyamatos iramot igyekeztünk betartani. Indultunk
is tovább, hamarosan megpillantottuk a következő menedékhelyet, amely mellett
el kell haladnunk. Egy egyszerű emelkedő vezetett addig, problémák nélkül. Megérkeztünk
a Ledenoto Jezero (Jeges-tó) partján levő menedékhelyhez (2720 m / 13,00 h). A menedékhelyet
Everest-nek is hívják, megemlékezésképpen Hristo Prodanov hegymászónak aki
1984-ben oxigén nélkül mászta meg az
Everest csúcsát, sajnos lefele jövet meghalt. Rövid pihenő után folyatttuk
utunkat a csúcs felé. Ez volt a legszebb szakasz, sajnos a kilátást nagyon
zavarta a már említett vasoszlopok sokasága. Ahogyan fennebb haladtunk, annál
meredekebben kapaszkodtunk. A legmeredekebb szakasz pontosan a csúcs előtti
kimászás volt. Boldogan és megelégedve értük el a Muszala csúcsát tűző
napfényben (2925 m / 14,20 – 14,45 h).
Körbefényképeztük a tájat, a kötelező csoportképet is elkészítettük.
Próbáltuk néhány hegységet is beazonosítani, de rengetegről azt sem tudtuk,
hogy mit látunk. Na de nem is az volt a fontos, hanem sikerült eddig
megvalósítani az elképzelésünket. A Vitosa-hegységet és a Pirin-hegység
csodálatos vonulatát ismertük fel. A csúcson meteorológiai állomás található,
nem mentünk be, de tudtommal ott is meg lehet szállni 15 léváért (kb 35 lej).
Lefele indulás előtt felkötöttük a hágóvasakat, hogy a meredek szakaszt
biztonságosabban ereszkedjük le.
Elbúcsúztunk Allahtól és megkezdtük az ereszkedést. A hágóvasak
segítségével problémák nélkül érkeztünk vissza elsősorban a Jeges tavi
menedékhelyhez, majd onnan vissza a Muszala menedékházhoz (2389 m / 16,20 – 17,00
h). Mivel innen még egy óra választott el a gondola felső állomásától, így az
utolsó reményünk is elveszett, hogy azzal megyünk le. Ezért bementünk a házba, nyugodtan bekajáltunk, megpihentünk
és csak azután indultunk tovább. Senki sem volt elkeseredve, hogy gyalogosan
megyünk le, sőt legalább megismertük ezt az útszakaszt is. Elég gyorsan tudtunk
menni, mivel többnyire egy sípályát kellett követni. Fejlámpák fényénél
érkeztünk vissza egy elég hosszadalmas ereszkedés után az autóhoz (1315 m /
19,30 h).
Ismét átöltöztünk és megkerestünk egy kocsmát, ahol a kötelező söradagot
szokás elfogyasztani, majd kezdődött a közel 700 km-es visszaút. Visszafele
most Bulgária ködösödött be rettenetesen, Romániában problémák nélkül lehetett
haladni. Vasárnap reggel 8 órakor szálltam ki az autóból a házunk előtt.
Köszönettel tartozom ennek a lelkes csapatnak akik bevállalták e hosszú
utat és részt vettek a kirándulás létrejöttében és tökéletes lebonyolításában.
Fotók:
