2016. október 5., szerda

Nyár végén a Magas Tátrában, szept 1-3



2016 szeptember 1-3 között a háromszéki EKE keretén belül túrát szerveztünk a Magas Tátrában, ahol négyen vettünk részt: Puskás Melinda, Barna Lehel, Szász Ferenc (Joe) és én. A háromnapos túra célja egy gyönyörűszép útvonal lejárása Ótátrafüredről a Csorba-tóig. Kijelenthetjük bátran, hogy teljes mértékben sikeres vállalkozásnak bizonyult a kirándulásunk. Na de nézzük csak hogyan is volt...

Sepsiszentgyörgyről indulva 12 órai autókázás után érkeztünk meg Ótátrafüredre. Még sötét hajnal volt, így lehetőség adódott egy rövid „pihenésre” míg nekivágunk a gyaloglásnak. Ahogyan pirkadt, kiszálltunk az autóból, megdörzsöltük a görnyedt végtagjainkat, vettük a csomagjainkat és indultunk Ótátrafüredről (950 m / 6,00 h). Csodálatos hosszú hétvégét fogtunk ki ami az időjárást illeti, nagyon szerencséseknek éreztük magunkat. Pontosan a Nagy Szalóki-csúcs alatt meneteltünk a Tarajka irányába. Nem is siettünk sehova, hiszen egész nap a rendelkezésünkre állt. Hamarosan elfeledtük az éjszakai utazás fáradalmait is. Többnyire a fogaskerekű vasút mentén enyhe emelkedő után megérkeztünk a Tarajkára (1285 m / 6,50 – 7,00 h). Már hallatszott a Nagy Tarpataki-völgy vízének moraja. Rövid fényképező szünet után folytattuk utunkat.

A Tarajkáról megérte a leereszkedést a Nagy Tarpataki vízesésekhez. Miután megcsodáltuk a hídról, felmentünk a Rainer kunyhóhoz, amely sajnos jelenleg zárva volt. Természetesen számítottam erre. A kunyhótól kényelmes tátrai ösvényen haladtunk, egyre fennebb. A Zamkovszki-menedékháznál elhagyjuk a tátrai magisztrálét és a Téry-ház felé kanyarodunk, immár a völgyön fel. Nem mentünk be a Zamkovszki-menedékházba, csak elsétáltunk előtte, de így is igen kellemes benyomást keltett bennünk a jól karbantartott épületével és szép környezetével. Hosszan begyalogolunk a völgybe, eleinte alig nyerünk valami szintet. Ahogyan kiérünk az erdőből már megpillantjuk a Téry-házat magasan fent egy pici pontként. A kényelmes völgytúrát egy meredek emelkedő szakítja meg, amely kivezetett a Téry-házhoz. Útközben találkoztunk a híres tátrai teherhordókkal is, hatalmas poggyászt cipelve. Boldogságunk határtalan volt, amikor kiülhettünk a menedékház mellé falatozni a gyönyörű napsütésben, körülvéve magasztos hegyekkel. Meg is adtuk a módját pihenésünknek (2010 m / 10,40 – 12,15 h).

Igazi magashegyi tájon folytattuk utunkat a Vöröstorony-hágó felé. A hágó aljáig szintén kényelmes ösvényen túráztunk, aztán idejében észrevettük a felvezető utat a hegy oldalában. Előttünk már sokan ostromolták az oldalt, nem is haladtak valami gyorsan a kábeles útszakasz miatt. Utánunk nem jött nagy tömeg, így kicsit megvártuk pontosan a kábeles rész előtt, amíg a nagy tömeg elhalad fellettünk. A mai napunk legszebb része következett, éspedig a Vöröstorony-hágóra való kimászás. Ennek a kimászása úgy a legszebb, ha nem fogjuk a segítő eszközöket. Igyekeztem én is így haladni, nagyon szép élmény volt. Fent a hágón már megpillantottuk a mai célunkat, a Hosszú-tavi menedékházat. A nyeregben kis időt eltöltöttünk, majd indultunk lefelé (2300 m / 13,50 h). Egyáltalán nem kellett sietnünk, útközben még pihenőket is iktattunk be, hogy csodálhassuk a tájat. Majd egy nagy kerülővel megérkeztünk a szálláshelyünkre, a Hosszú-tavi menedékházhoz (1970 m / 16,10 h). Korai vacsorázás következett, majd egy kis séta a ház körül. Hamar eltettük magunkat másnapra, hiszen az előző éjszakai utazás fáradalmai csak most jelentkeztek igazán.

Szeptember 2-án szombaton szép reggelre ébredünk. Habár felhős volt az ég, de az előrejelzések biztatóak voltak. Nem is aggódtunk egy cseppet sem és a későbbiekben is helyreállt az idő. Reggelizés után indultunk a menedékháztól (1970 m / 7,30 h). Bemelegítőként könnyű útszakasz vezetett fel a völgyön, majd a Rovátka-nyeregbe való felmászás egy komolyabb kapaszkodót igényelt. Hasonlított az előző napi Vöröstorony-hágó kimászásával, csak ez mintha törékenyebb kőzetből lett volna. Itt most nem volt nagy a forgalom, úgyhogy kellemesebben élvezhettük a természet által nyújtott szépségeket. Fent a Rovátka-nyeregben a Magas Tátra kellős közepében voltunk, az igazi sziklavilágban (2290 m / 9,00 h). A nyeregből vaslépcsőkön és kivájt sziklákon ereszkedtünk le, majd egy újabb most már rövid emelkedő után a Lengyel-nyeregben találtuk magunkat (2200 m / 10,20 – 11,00 h). A felhők kezdtek szétoszlani és megpillantottuk a Magas Tátra legmagasabb pontját, a Gerlachfalvi-csúcsot. Ez a látvány a Sziléziai-ház felé ereszkedő alkalmával még sokáig kísért bennünket. A széles csodálatos völgyön kényelmes ösvényen érkeztünk a Sziléziai-ház elé, amely háromcsillagos szállodaként működik és aszfaltos út vezet fel (1670 m / 12,30 – 14,00 h). A teraszon jó hosszasan megpihenünk és eszünk valamit, hogy új erőre kapjunk.

A tátrai magisztrálén folytatjuk utunkat tovább a mai célpontunkhoz, a Poprád-tavi menedékház irányába. Egy hosszadalmas gyaloglás következett, amely enyhe emelkedővel volt fűszerezve. Eleinte elhaladtunk a Batizfalvi-tó mellett, amely egy csodálatos sziklakatlanban fekszik. Majd kitartóan gyalogolunk egyre feljebb, mindaddig amíg az Oszterva-nyeregbe érkezünk (1970 m / 17,45 h – 18,00 h). Most már éreztük a napi fáradságot, de innen már csak egy ereszkedő választott el a Poprád-tavi menedékházig. A nyeregből az az érzés fogott el mintha egy lépéssel pontosan a menedékház tetejére léphetnénk, habár szinte 500 m szintkülönbség választott el. Ezt az ereszkedőt kényelmes, de hosszú szerpentinek segítségével küzdtük le és megérkeztünk az esti szálláshelyre (1510 m / 19,20 h). A kényelmes matracos ágyakban jól kipihentük magunkat, másnap koránkelés következett.

Szeptember 3, vasárnap. A mai napra a Tengerszem-csúcs volt a célunk, mint más többezer embernek. Reggeli után kis csomaggal megyünk el a háztól (1510 m / 7,15 h). A nagy csomagokat ott hagytuk egy külön fenntartott helyiségben, hiszen a csúcs után úgyis visszatérünk ide. Ismét bemelegítőként egy nagyon kényelmes ösvényen kezdtünk, majd a meredekebb részeken több szerpentint hagytunk magunk mögött. A kitettebb részeken kábelek és újabban vaslépcsők könnyítik az utat. Sokszor éreztem a Tátrában, hogy túlozva vannak elhelyezve ezek a segítőeszközök. Rontják a hegy szépségét. Felértünk a Hunfalvy-völgyi menedékházhoz (2230 m / 9,50 h). Sokat nem időzünk,hiszen visszafele pont itt kell jönnünk. Beállunk a hatalmas sorba amely kígyózik fel a Tengerszem-csúcsra. Szerencsére az idő velünk van és szép kilátás nyílik a szélrózsa minden irányába. Fent a csúcson annyian vannak, hogy alig férünk oda, hogy csúcsfotót készítsünk (2499 m / 11,00 – 11,45 h). Amikor ez megvolt lejjebb jöttünk falatozni. Szépen látszott a Kriván, illetve a lengyel Sas-út híres gerince. Elképedve láttuk a tömeget ahogyan még most is jöttek felfele a völgyön. Túlzás nélkül többezren lehettek. Visszatértünk a menedékházhoz, majd egy pihenő után leereszkedünk a hegyről vissza a Poprádi-tó partjára (1510 m / 15,00 – 16,10 h).

Megebédelünk nyugodtan, majd elvesszük a csomagjainkat és indulunk lefele a Csorba-tó irányába. Egy kényelmes erdei séta után érkezünk meg a tó partjára és az üdülőtelepre (1340 m / 17,30 h). Még egy kicsit körülnéztünk, majd a tátrai villamossal visszamentünk Ótátrafüredre, ahol az autónk várt. Még elautóztunk Tátralomnicra, ahol megkóstoltuk a sztrapacskát és a kofolát a hazaindulásunk előtt. Ezzel pontot tettünk e csodás hétvégére.

Köszönöm barátaimnak, hogy e nemmindenapi kiránduláson együtt lehettünk.

Fotók:

2016. október 2., vasárnap

Kisbakancs-túra Málnásfürdő környékén, okt 2



Gyönyörűszép őszeleji időben találkoztunk mindannyian Málnásfürdő központjában. 97-en voltunk, ebből 44 gyerek. Társaságunkat egy gyönyörűszép németjuhász kutya is elkísérte, a gyerekek barátja. A szokásos összeírás és tudnivalók közlése után, hosszú kígyózó sorban indultunk a Somos-borvíz felé. Aki akart tankolhatott a finom borvízből és reggeliként falhatott valamit. Az őszi Nap igen kezdte ontani melegét, ez volt az egyik ok, hogy vastagabb ruháinktól megszabaduljunk. A másik ok az elkövetkező emelkedő volt, amelyet le kellett küzdeni, szerencsére az erdő védelmében. Mindenki hősiesen teljesítette a feladatot és ezzel ki is érkeztünk a Baróti-hegység gerincére. Itt következett a déli pihenő az erdő szélén, ahol több mint két órát töltöttünk. Az evés után a gyerekek az erdőben nagyon ötletes házakat építettek és megállás nélkül játszadoztak a természet adta játékszerekkel. Ezen kívül szaladgáltak, fogócskáztak...tehát egyszerűen ki lehet jelenteni, hogy a gyerekek a lejárt távon kívül még egyszer ugyanannyit teljesítettek. Természetesen nem maradt el a szalonna- és egyebek sütése sem, itt a gyerekek a szüleikkel együtt mesterkedtek.

Az úgymond pihenő végén csoportképeket készítettünk és indultunk tovább. Észak irányba mentünk a Zalánpatak-Málnásfürdő makadámút felé. Közben előttünk magasodott a Nagy Murgó, a Nagy Piliske és a távolabbi Kakukk-hegy. Jobbra látszott a Nagy Csomád és a Bodoki-hegység északi része. A makadámutat elérve Málnásfürdő felé indultunk lefele. Közben találtunk két hatalmas homokdombot a gyerekek méghatalmasabb örömére. Ezeket ha rövid időre is, de teljesen birtokukba vették és csúszkáltak rajta. Innen már egy rövid ereszkedő választott el a falutól és az autóktól. Mielőtt elbúcsúztunk volna még a friss borvizekből lehetett inni és hazavinni. Majd mindenki hazatért.

Köszönetet mondok minden gyereknek és szülőknek, hogy eljöttetek és ilyen jó társaságban kirándulhatunk.

Fotók: