2017. június 27., kedd

Kisbakancs-minitábor Székelyzsomboron



2017 június 24-én szombaton délelőtt igen kellemes idő fogadott Székelyzsombor községben. Az előrejelzések be is igazolódtak, eső nélkül megúsztuk, mi több nagyon szép volt egész hétvégén. Érkezési sorrendben mentek ki a résztvevők az állatparkba. 86-an voltunk, ebből 40 gyerek. A nagy többség sátorban aludt, így jelentős idő telt el ezzel és közben a regisztrációval. Már Karcsi bácsi – a tulajdonos – készítette az esti tokányhoz a belevalókat.

Délután egy rövid sétára indultunk a farm mögötti dombra. A vacsora előtt pont jól is fogott. Visszatérve a farmra, Karcsi bácsi bemutatta az érdeklődőknek az állatparkot. A bölénytől a vaddisznóig, az emutól az alpakáig, a szarvastól a páváig, mindenről esett egy-egy nagyon érdekes történet, tudnivaló.

Ezek után kora este elkészült a közös tokány, amelyet több részletben fogyasztott a társaság a helyszűke miatt. A finom étel mellé különböző italokat is lehetett vásárolni a háziaktól. Estére meggyúlt a tábortűz is, amely hivatalosan pontot tett a nap végére.

Másnap reggel nem volt okunk sietségre. A reggeli után következett a táborbontás, majd az elmaradhatatlan csoportképünk. Miután a helyi szalámikból és pástétomokból sikerült beszerezni a szükséges adagot, elbúcsúztunk Karcsi bácsitól. A társaság egy részétől is elbúcsúztunk, a többiekkel pedig meglátogattuk a székelyzsombori várromot. Kár érte, hogy ki van téve az enyészetnek, hiszen sok érdekes rendezvényt lehetne szervezni ezen a hangulatos helyen. A vár látogatása után eljött a búcsúzkodás ideje, majd mindenki hazatért.

Köszönet minden résztvevőnek, hogy eljöttetek, Szász Ági ötletgazdának és nem utolsó sorban Karcsi bácsinak a fogadtatásért.

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése